Rólunk
Történetünk
Hosszú utat tettünk meg, amíg állatorvos barátainkkal összefogva létrehoztuk a Natural Pet Care System termékcsaládot. Mindannyian régóta hiszünk abban, hogy a saját testünkben, szervezetünkben hihetetlen erő rejtőzik, amit meg kell becsülnünk, aktívan kell tartanunk, sőt serkentenünk kell. Ezért futunk, jógázunk, focizunk és túrázunk, táplálkozunk egészségesen és ahol csak lehet, természetes módszereket veszünk igénybe önmagunk gyógyítására is.
Minden vég egyben egy új kezdet…
A ciklikusság a természet és életünk szerves része is. Amikor 2017-ben egyik alapítónk kutyusánál, Burginál rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak, tudtuk, hogy a teljes gyógyulásra kicsi az esély, de annak is tudatában voltunk, hogy hátralévő életét meghosszabbíthatjuk és szenvedésmentessé tehetjük. Felkutattunk és megvettünk minden olyan takarmánykiegészítőt, ami a hagyományos módszereket kiegészítve javíthatott állapotán.
Ez oda vezetett, hogy Burginak naponta többször is rengetegféle port, cseppet és kapszulát kellett beadnunk, mivel egyetlen olyan terméket sem találtunk, ami önmagában elég lett volna. A helyzetünket tovább nehezítette a betegség és a kezelések miatt jelentkező étvágytalanság.
Burgi már az örök vadászmezőkön rohangál, de mi úgy határoztunk, hogy megalkotunk egy olyan egyedi formulát, amely a kombinációja a leghatékonyabb immunrendszert védő és serkentő hatóanyagoknak, így jött létre a Burgimmune, a Natural Pet Care System termékcsalád első tagja, ami immáron már állatgyógyászati gyógyhatású termék kutyák és macskák részére.
Dr. Bölcskei Molnár Antal és Dr. Farkas Zoltán – több évtizedes tapasztalattal és kórházi háttérrel rendelkező – klinikus kisállat szakállatorvosokat tudhatjuk az alapító tagjaink között, akik a termék fejlesztéséhez és teszteléséhez a professzionális szakmai hátteret biztosították. Nevükhöz fűződik a VeresVet Állatkórház és a Dunakeszi Állatkórház alapítása és működtetése. Napi munkájuk fontos részét képezi a menhelyek és állatvédő szervezetek szakmai ellátása és támogatása.
Termékkínálatunkat folyamatosan bővítjük, és továbbra is tartjuk magunkat az alapelvünkhöz, hogy csak természetes, növényi, ellenőrzött forrásokból származó alapanyagokból, valóban egészséges állatgyógyászati termékeket hozunk létre.
Dr. Bölcskei Molnár Antal
Dr. Farkas Zoltán
Kutatási Partnereink
A Burgimmune prémium immunerősítő kombináció már nemcsak webshopunkban érhető el, hanem országszerte is megtalálhatjátok kutatási partnereinknél.

Ezekben az állategészségügyi centrumokban vehetitek meg személyesen is a Burgimmune immunerősítőt:
Budapest:
Pest megye:
Csongrád-Csanád megye:
Győr-Moson-Sopron megye:
Hajdú-Bihar megye:
Jász-Nagykun-Szolnok megye:
Somogy megye:
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye:
Tolna megye:
Zala megye:
Társadalmi felelősségvállalásunk:

Társadalmi felelősségvállalásunk természetesen az állatok társadalmának segítését tűzte ki céljául, jelesül, hogy termékeinkből származó bevételeink egy részét kisállat-menhelyek, illetve fajtamentők közt kívánjuk szétosztani, méghozzá egy jól átlátható rendszeren keresztül.