Gia megszépülése

A Pomázi Állatvédő és Állatsegítő Egyesület csapatának tagjai nyáron három szuka kutyust találtak egy forgalmas út szélén. Mindhárman rettenetesen elhanyagolt állapotban voltak, ki tudja, milyen körülmények közül jöhettek vagy mióta kóboroltak és éheztek.

„Természetesen” egyik kutyában sem volt az azonosításra szolgáló mikrochip, mindhárman csonttá és bőrré voltak soványodva, és külső és belső élősködők, rengeteg bolha kínozta őket.

Egyikük a Gia nevet kapta az önkéntesektől.

Gia egy gyönyörű német juhász – lehetett valamikor.

Megtalálásakor Gia jobb füle szörnyű állapotban volt, valamilyen trauma (baleset, verekedés) miatt szinte leszakadt, vérzett, a nyári melegben pedig már be is köpték a legyek, a sebben légylárvák nyüzsögtek.

A fülét sajnos meg kellett műteni, ekkor az ivartalanításra is sor került. Az operáció alatt látottak alapján valószínűsíthető, hogy egy szaporítótelepen élhetett korábban.

Gia állapota egyértelműen indokolta, hogy kapja a Burgimmune prémium immunerősítő kombinációt, hiszen a láthatóan lezsarolt szervezetét a kóborlás még inkább igénybe vette, minden segítségre szüksége volt, hogy újból egészséges és önmaga legyen.

Testi felépülése mellett a lelkének is rehabilitációra volt szüksége, a menhely csapatának segítségével ma már újra tud bízni az emberekben.

Az előtte és utána képek magukért beszélnek! Gia a gondos fizikai és lelki ápolásnak köszönhetően minden értelemben kikerekedett, újra gyönyörű!