NPCS

Menyhért megmenekült

Menyhért csontsoványan, erőtlenül, betegen feküdt egy vidéki település utcáján. Sokan elmentek már mellette, de szerencsére volt, aki ezen a június eleji napon nem fordította el a fejét a szenvedő kutya láttán, és segítséget hívott.

A Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány égisze alatt működő Agár Fajtamentés vezetője rögtön rohant érte, mert a kutyus annyira rossz bőrben volt, hogy attól lehetett tartani, hogy már a másnap reggelt sem éri meg.

Miért fontosak a szűrővizsgálatok?

Miért fontosak a szűrővizsgálatok?

Önmagunkra és négylábú társainkra is vigyázó Gazdiként jól tudjuk, hogy milyen fontosak a különböző szűrővizsgálatok, különösen a daganatos megbetegedések elleni küzdelemben.

Kutyáink és az öregedés

Kutyáink és az öregedés

Mik a leggyakoribb időskori megbetegedések? Kistestű kutyáknál ez nagyjából a 7-8 éves kort jelenti, míg a nagy- és óriástestű kutyafajták (pl. dog, ír farkas) már 5-6 évesen is idősnek számítanak.

Kutyánk és a felnőttkor

Kutyánk és a felnőttkor

Ebben az időszakban a szinten tartás a dolgunk, és hogy nyitott szemmel, minél több mindent megfigyeljünk Kedvencünknél, minél jobban megismerjük, mert mi vagyunk az állatorvos szeme és füle otthon.

Terápiás lehetőségek daganatos betegségeknél

Terápiás lehetőségek daganatos betegségeknél

A rosszindulatú daganatos betegség – mint diagnózis, bármennyire is ijesztő – szerencsére ma már egyre több esetben véglegesen meggyógyítható. Egyre több információval rendelkezünk erről a kórképről, egyre több részletét ismerjük meg, így a gyógyításához is egyre több kulcsot kapunk a kezünkbe. Ennek a betegségnek nagyon sok megjelenési formája létezik, ezért a terápiás lehetőségek is nagyon változatosak, és azok költsége is nagyon eltérő.

Röviden az immunológáról és az immunrendszerről

Röviden az immunológáról és az immunrendszerről

Bár a betegségek elleni küzdelem biztosan egyidős az emberiséggel, az immunológia, mint tudományág, alig több, mint száz éves. A ma ismert vakcinázás előfutárait már a XVIII. század végén alkalmazták, pedig akkor még semmit nem tudtak arról, hogy az immunrendszer milyen mechanizmusoknak köszönhetően biztosítja a szervezetünk védelmét.

Miért fontos a pontos és minél korábbi diagnózis?

Miért fontos a pontos és minél korábbi diagnózis?

Bár mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy a szűrővizsgálatok milyen fontosak a daganatos megbetegedések elleni küzdelemben, mégis, akár nálunk, embereknél, a velünk élő Kedvenceinknél is gyakrabban kellene ezeket a lehetőségeket igénybe vennünk. Hiszen, minél korábbi stádiumban diagnosztizálunk egy tumort, annál nagyobb az esély a teljes gyógyulásra.

Amikor Kedvencünk immunrendszere támogatásra szorul

Amikor Kedvencünk immunrendszere támogatásra szorul

Az immunrendszer neve is sugallja, hogy nem egyetlen szervből áll, hanem egy olyan szervrendszer, ami nemcsak a rendszert alkotó szervek, hanem a sejtjei révén is mindenhol jelen van, mindent behálóz. Működése talán nem olyan látványos, mint más létfontosságú szervünké, ám épp olyan nélkülözhetetlen.

Mi a daganat?

Mi a daganat?

Az állati szervezet sejtjeinek mind a szaporodása, mind pedig a fejlődése nagyon jól szabályozott folyamatok alapján zajlik.