A daganatos betegségek alternatív vagy kiegészítő kezelési módszerei azok, amik nem tartoznak a hagyományos, ún. nyugati orvoslás fősodrába, ám mégis, mára bebizonyosodott, hogy hatékonyan támogatják a klasszikus – sebészeti, kemo- vagy sugárterápiás – eljárásokat. A sokféle módszer között nehéz eligazodni, mert több eljárásról vagy termékről csak az azokat alkalmazóktól vagy forgalmazóktól rendelkezünk információkkal, kevés esetben kapunk róluk valódi tudományos igénnyel megszerzett és megfogalmazott információkat. Bármelyik módszer mellett is döntünk, mindenképp forduljunk az adott eljárás szakértőjéhez és lehetőleg tájékozódjunk független forrásokból is.
Az akupunktúra mára bizonyítottan, sok ponton is támogatja a daganatos betegek terápiáját: serkenti az immunrendszer működését, csökkenti a fájdalmat, enyhíti a hányingeres tüneteket, fokozza a vér- és nyirokkeringést, így csökkenti az ödéma képződést és javítja a sebgyógyulást.
A különféle gyógynövények és keverékeik gyógyászati alkalmazása valószínűleg egyidős az emberiséggel. Miután bizonyítottan rendelkeznek terápiás hatásokkal, alkalmazásuk mindenképp szakértőt igényel, mert helytelen használatuk sokféle mellékhatást is okozhat. A terápia során a növények daganatellenes (sejtosztódást és/vagy érképződést gátló), immunstimuláló, antioxidáns, gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatását használjuk fel. Néhány a gyakrabban alkalmazott gyógynövények közül: bojtorján, csúszós szilfa, ginzeng, juhsóska, lapacho, macskakarom, máriatövis, Spirulina alga, török rebarbara, zöld tea.
A Coriolus versicolor, más néven Trametes versicolor, Polyporus versicolor vagy yunzhi gomba gyakori, az egész világon megtalálható gombafajta. A „versicolor” elnevezés a többszínűségre utal. A gombát gyakran nevezik pulykafarok gombának is, mivel alakja a vadpulyka farkára emlékeztet. A természetes, úun. „“ölősejtek”“ aktivitását segítik, illetve azok létrejöttét támogatják. Ezek a sejtek segítenek megölni a rákos sejteket és leküzdeni a fertőzéseket. A lepketapló gombát egyes országokban rendszeresen termesztik természetes poliszacharidok, a béta-glükán (PSK) és a poliszacharid-peptid (PSP) előállítására. Az ebből készült gyógyszereket daganatos betegek terápiájában alkalmazzák kiegészítésként a műtét, a sugárkezelés és a kemoterápia mellékhatásainak csökkentésére. A PSK Japánban általánosan használt rákellenes gyógyszer. A gombakivonat amellett, hogy csökkenti a hagyományos terápiák negatív hatásait, kedvező hatással van az immunrendszerre is. A Pennsylvaniai Egyetem Állatgyógyászati Karán nemrég elvégzett kísérletben haemangiosarcomában – a vérerek sejtjeiben képződő agresszív, rosszindulatú daganatban – szenvedő kutyákat a Coriolus versicolor nevű gombából kivont vegyülettel kezeltek. A kutatók által vizsgált szempontok alapján – hogy milyen gyorsan fejlődött és/vagy terjedt a daganat, és hogy mennyi ideig éltek az állatok – az eredmények azt mutatták, hogy a gombakészítmény hatásos a daganattal szemben, az átlagos túlélési idő 199 napra nőtt, míg az addigi leghosszabb túlélési idő csak 86 nap volt. A Coriolus versicolor hatóanyagai a béta-glükán-fehérje komplexek (PSK, krestin), melynek antioxidáns, daganatellenes, vírusellenes és immunmoduláló hatása is van. A PSK poliszacharid közvetlen daganatellenes hatását kísérletekkel igazolták. A másik fontos hatóanyag a poliszacharid peptid (PSP), ami szintén vírusellenes és antioxidáns hatású vegyület. Az ergoszterinek (D29-provitamin származékok) daganatellenes poliszacharid összetevők. A PSK és a PSP tekinthető döntőnek a Coriolus versicolor legfontosabb hatóanyagai. Mindkét vegyület sok helyen erősíti az immunrendszer működését. Az ergoszterinek pedig a vérérképződést gátolják, így akadályozzák a daganatok növekedését és áttétek képződését.
A béta-glükánok komplex szénhidrát molekulák egyedi molekula szerkezettel, mely meghatározza biológiai aktivitásukat. Az 1-3, 1-6 szénatomokon elágazódást tartalmazó molekulák a legismertebb immunstimulánsok közé tartoznak. Az 1-3, 1-6 szénatomokon elágazásokat tartalmazó molekulák az élesztősejt falából származnak, amelyet egy speciális eljárással kezelnek a legerősebb immunológiai aktivitás érdekében. A béta-glükánok más forrásai más szerkezettel rendelkeznek. Számos klinikai vizsgálat bizonyította, hogy az élesztősejtből kivont béta-glükánok immunológiailag sokkal erősebb hatásokkal rendelkeznek, mint a gombákból vagy például az árpából kivont glükánok. Ez az 1-3 glükánok alacsonyabb arányával magyarázható.

Hatékonyan segítik az immunrendszert a baktériumok és a vírusok elleni küzdelemben, fokozzák a vakcinázás eredményességét. Kimutatták, hogy a kutya parvovírus és a veszettség vírusa elleni antitestek száma jelentősen megemelkedett azokban a kutyákban, akik az oltással egy időben béta-glükánt is kaptak (Haladová és munkatársai, 2011). Szájon át alkalmazva megemelik az IgG és IgA ellenanyagok szintjét a vérben és a nyálkahártyákon. A béta-glükánok hatásmechanizmusa a makrofágokon, neutrofileken, monocitákon, dendritikus sejteken és NK-limfocitákon (Stuyven és munkatársai, 2010) kötődő specifikus receptorokon alapul. A béta-glükánok aktiválják a komplement rendszert, stimulálják a pro- és gyulladáscsökkentő interleukinok (IL-1, IL-6, IL-10, IL-12) és a TNF-α termelését, ami megnöveli az immunrendszer stabilitását, védi a szervezetet a bakteriális, vírusos, gombás és parazitás fertőzésektől (Pelizon és munkatársai, 2005; Wójcik és munkatársai, 2007; Chen és Seviour, 2007). A béta-glükánok fő feladata az immunrendszer első védelmi vonalát alkotó immunsejtek, a makrofágok aktiválása, amelyek elfogják és elnyelik az összes idegen anyagot (baktériumok, vírusok stb.) figyelmeztetik és mozgósítják a védekező rendszert, felismerik és elpusztítják a mutáns sejteket. A makrofágok „megemésztik” a béta-glükánt, majd a kibocsájtott aktív fragmentumok hozzákapcsolódnak a neutrofil granulociták úgynevezett komplement receptoraihoz. Ezáltal aktiválják a kórokozókat elpusztító mechanizmust. A tumorsejtek esetében is hasonlóan zajlik a folyamat, ebben az esetben a béta-glükán adagolása beindítja azokat a természetes immunsejteket, amelyeknek egyébként nem szerepük a rákos sejtek felismerése. Az ő feladatuk csak a betolakodók elleni küzdelem, a daganatos sejteket sajátjukként ismerik fel. A béta-glükán aktiválja a neutrofil granulociták komplement receptorát, így azok képesek lesznek felismerni és elpusztítani a daganatos sejteket is.
A daganatos betegségek elleni harcban nagyon hasznos kiegészítő terápiának bizonyulhat a masszázs, ami ugyanúgy, mint az embereknél, kifejezetten nyugtató hatású, segít a stressz csökkentésében, így fokozza az immunrendszer működését is. A különféle masszázstechnikák segíthetnek csökkenteni a műtétek utáni fájdalmat, támogatják a rehabilitációt, egyértelműen javítják az életminőséget.
A daganatos betegségek elleni küzdelem az állatok szervezetét nagyon igénybe veszi, így az fokozott támogatásra szorul. Ebben segítenek a különféle vitaminok, amik nemcsak a szervezet általános ellenálló képességét és védelmi rendszerét fokozzák, hanem a daganatellenes terápiák esetleges mellékhatásait a csökkenthetik. Alkalmazásukkal azonban nem szabad túlzásba esni, mert a daganatos sejtek épp úgy felhasználják ezeket a tápanyagokat, mint a szervezet egészséges sejtjei.

A C vitamin nagy dózisban adva kifejezetten antioxidáns hatású.
A B6 vitamin nemcsak javítja az anyagcserét, hanem támogatja a látást, és számos pozitív hatással van a bőr egészségére. Továbbá méregteleníti a májat és segít a vesék működésében. Étvágynövelő és hányáscsillapító hatása is bizonyított, amely nagyon fontos lehet daganatos megbetegedések esetén. Ez a vízben oldódó vitamin fontos koenzimek kiindulási anyaga. Szükséges a hemoglobin szintézishez, az immunrendszer, az emésztőrendszer és az idegrendszer megfelelő működéséhez is.
Az E vitamin (alfa-tokoferol) egy zsírban oldódó, antioxidáns (véd a szabad gyökök káros hatásaitól) vitamin. Szabad gyökök a sejtekben keletkeznek azok természetes anyagcsere folyamataiban. Az E vitamin gátolja a szabad gyökök képződését, illetve azok sejtkárosító hatását. Zsíroldékony, így hatékony védelmet biztosít a sejthártyának is. Védi a szív koszorúereit, gátolja a vérrögképződést, amit hatékony segítséget jelent a trombózis kialakulása ellen. Az agy számára is jótékony hatású, mert az idegsejteket védő sejtek is sok zsírsavat tartalmaznak, melyeket a szabad gyökök szintén károsíthatnak. Az immunrendszert is sok folyamatban támogatja. Csökkenti a bőr sérülékenységét, ugyanakkor gyógyítja a sebgyógyulást, védi a vörösvértesteket is.